Guinness Flavored Everything

Sziasztok! Ez most újfent egy hosszú bejegyzés lesz, mert sok minden történt velem az elmúlt pár hétben. Eddig nem voltam olyan hangulatban, hogy mindezt megosszam veletek, de az elmúlt napok eseményei sikeresem felvillanyozták a kedvemet, szóval íme. Nem fogok időrendi sorrendben haladni a hírekkel, kezdem inkább a legjobbal.

Úgy tűnik, lesz lakásom! Bizony, három hét keresés végre meghozta a gyümölcsét. Rendben, ha őszinték akarunk lenni, ez így ebben a formában nem igaz. Az Éva talált a dublini ismerősei révén szállást magának, és megkérdezte tőlem, van-e kedvem összeköltözni vele. Naná, hogy volt! Már tele volt a tudatom azzal, hogy hostelből hostelbe kell költöznöm, hogy bőröndökből kell élnem, hogy nem főzhetek normális kaját magamnak (nem valami kényelmesek a hosteles konyhák), és hogy nincs saját privát szférám. Itt lesz. A lakás Dublin 3-ban található, körülbelül húsz perc sétára a sulitól (attól a campustól, ahol a legtöbb órám van). Nem egy hatalmas hely, van benne két hálószoba - a kisebbik az enyém -, egy fürdőszoba zuhanyzóval, és egy konyha-nappali kombináció. De ha az egyetemtől való távolságot és az árat nézzük, tökéletesen megfelel. Tulajdonképpen nincs is szükségem ennél többre.

Holnap délután négy órakor találkozunk a háziúrral, aláírjuk a szerződést, kifizetjük az első havi bérleti díjat és a kauciót, megkapjuk a kulcsokat, és én ezzel a lendülettel be is költözöm. Az Éva majd csak a hétvége felé fog beköltözni.

Egyébként az a bizonyos "másik opció", amiről az előző bejegyzésemben meséltem, egy diákszállás volt. A Griffith Halls of Residence egy olyan létesítmény, ahol sok apartman található, és szemeszterekre vagy egész évre lefoglalhatsz magadnak egy ágyat az egyik szobában. Az ár a "még elfogadható" kategóriába sorolható, tekintve azt, hogy nincs túlzottan közel a városközponthoz, de elvileg nagyon biztonságos hely, és az árban minden felmerülő költség benne van. A dolgot ott rontottam el, hogy nem foglaltam le már hónapokkal ezelőtt a szállást, így várólistára kerültem, amiről sajnos nem sikerült továbbjutnom. Végül, amikor kiderült, hogy összeköltözöm az Évával, e-mailben le is mondtam a szállást. Mindezek ellenére ez egy nagyon jó opció lett volna, és bátran ajánlom mindenkinek, hogy nézzen utána, ha Dublinban szeretne tanulni, de mindenképpen foglalja le a szállását hónapokkal az érkezése előtt! 

Rendben, akkor most jöjjenek a képek, mert tudom, hogy mindenki azokra vár. Szeptember 9. és 13. között zajlott le a Welcome Week, amely távolról sem volt olyan érdekes, mint amilyennek elképzeltem. Javarészt előadásokat tartottak nekünk a dublini életről, a közbiztonságról, az iskolai létesítményekről, körbevezettek minket az épületben, kaptunk kis üdvözlőcsomagokat szórólapokkal, kajával és egyéb hasznos-haszontalan szemetekkel, ilyesmi. Az első napon regisztráltunk az intézménybe, és megkaptuk a diákigazolványunkat (student card). Ez mindenféle dologra jó: erre lehet pénzt feltölteni, ha nyomtatni akarunk a könyvtárban, ezzel kapunk diákkedvezményt különböző helyeken, satöbbi. A regisztráció közben megismertünk két lányt, Judith-ot és Melanie-t, akikkel azóta is nagyon sokat találkozunk.

Judith (holland) balra és Melanie (német) jobbra.

Ugyanezen a napon elmentünk egy városnéző túrára nyitott tetejű busszal. A nyitott tető abból a szempontból volt nagyon jó, hogy szép képeket tudtunk készíteni, ellenben nagyon fújt a szél, úgyhogy enyhén szólva szétfagytunk a közel másfél órás út végére. Sok látványosság mellett elhaladtunk, de a buszsofőr bácsi elég asztmás hangon beszélt a mikrofonjába, úgyhogy a kommentár kilencven százalékából egy szót sem értettünk. A teljesség igénye nélkül íme pár dolog, ami mellett elhaladtunk:

Ez az O'Connell Bridge, amely a Liffey folyó felett ível át. A folyó kábé úgy szeli ketté a várost, mint a Duna Budapestet, csak itt nyugat-kelet irányban. A folyó feletti kerületek (a képen jobb oldalt) páratlan számúak, az alatta lévő kerületek mind páros számúak (tehát az albérletünk, amely Dublin 3-ban található, a folyótól északra helyezkedik el).

Ez a Trinity College főbejárata. A Trinity College a város legnagyobb és leghíresebb egyeteme, hatalmas területen fekszik el, és igen csak szépen rendben tartják. Ide amúgy bármikor be lehet menni, odabent mindenféle kiállítás várja az érdeklődőket. A héten volt a Cultural Night, amely kábé a budapesti múzeumok éjszakájával egyenlő, minden kiállítás a városban vagy ingyenes, vagy olcsó. Aznap ellátogattam a Trinity College-ba, de sajnos nem volt nálam fényképezőgép. Majd máskor készítek róla képeket.

Ez a St. Patrick Park, a háttérben a katedrálissal. Bent még nem jártam, de majd egyszer ellátogatok oda, mert nagyon szép. Érdekesség Dublinban, hogy itt a parkoknak is van nyitvatartási ideje. A legtöbb parkba este 10 után nem lehet bemenni. Biztos kint akarják tartani a vandálokat, vagy a hajléktalanokat, nem tudom.

Ez a St. Patrick Cathedral a másik oldalról. St. Patrick hozta el az aranykort Írországba, amikor meghonosította az országban a kereszténységet. Ezt sem a buszsofőr tiszta beszéde miatt tudom, ezt tegnap tanultuk órán.

Ez itt nem tudom milyen ház, de nagyon szépen benőtte valami futónövény.

A Phoenix Park Európa legnagyobb városi parkja. Itt található a dublini állatkert is (ahova terveink szerint most hétvégén akarunk elmenni). Ezek a szarvasok azonban nem az állatkertből származnak. A Phoenix Parkban a szarvasok szabadon mászkálhatnak, mint egy rezervátumban, csak itt nincsenek kerítések. Hogy ezek itt a képen milyen fajták, azt ne kérdezzétek tőlem.

A városnézés után, hogy egy kicsit felmelegedjünk, beültünk a lányokkal egy bárba ír kávét inni. Erre nagyon vártam már, mert azelőtt sosem ittam még ír kávét, és itt akartam először kipróbálni. Hát, nem volt valami jó. Tulajdonképpen azt kaptam, amit kértem, mert kávéíze volt, mást viszont nem nagyon éreztem rajta, sem az alkoholt, sem semmi mást. Azt hittem, hogy különlegesebb lesz ennél, vagy legalábbis édesebb. Persze az is lehet, hogy máshol is ki kell próbálnom, mert nem biztos, hogy mindenhol ugyanígy készítik. A hely egyébként nagyon hangulatos volt, élő ír zenét játszottak, bár a vége felé már egy kicsit túl hangosan.

Balról jobbra: Melanie, Judith, Ágota és jómagam. Éva itt nem volt velünk.

A Welcome Week hétvégéjén szombaton csoportos kiránduláson vettünk részt a Guinness Storehouse-ban. Ez tulajdonképpen egy múzeum/kiállítás, amely a Guinness sör eredetéről, történelméről, jelenéről és jövőjéről szól. A kiállítás nagy része interaktív, megtanultuk például, hogyan kell sört kóstolni szakmai szinten, és hogy hogyan kell egy tökéletes pohár Guinnesst csapolni.

Ez a Guinness Storehouse kívülről. Valójában ez egy épületkomplexum, szóval az egészről nem nagyon tudnék képet készíteni. Ezen az oldalon volt a kiállítás bejárata. Az az ovális izé az épület tetején a Gravity Bar egy darabja, amelyről később még fogok beszélni.

Felirat a bejárat mellett. Itt fényképezkedett mindenki. Miért is ne, én is készítettem egy képet.

Ez itt az Arthur Guinness által aláírt szerződés másolata a St. James's Gate Brewery birtokbavételéről. A szerződést 1759-ben írták alá, és 9000 évre szól. Ez a másolat a látogatóközpont földszintjén található a padló alatt. Innen haladtunk emeletről emeletre, a különböző kiállítások között.

A kiállítás első részében megmutatták a sör legfontosabb alapanyagait. Íme az árpa...

... a komló...

... a víz, az élesztő (amiről nem készítettem képet)...

... és az ötödik és egyben legfontosabb alapanyag, Arthur Guinness maga.

A következő szinten a sörkészítés fázisait mutatták be. Készítettem itt is képeket, de nem akarok italismeret órát tartani, és amúgy se lettek olyan jók. Helyette inkább megmutatom ezt a régi gépet, amely nem tudom, pontosan mire való...

... de a jelek szerint magyar földről származik.

A következő kiállítás a tárolásról és szállításról szólt. Egy párperces fekete-fehér videóban megnézhettük, hogyan készítik a söröshordókat. Nem lehetett egyszerű munka! Egy hordó elkészítése is eltarthatott egy egész napig, és ezek az emberek kismillió ilyen hordót készítettek.

Ezután kezdődött az igazán interaktív rész. A következő emeleten megtanították nekünk, hogyan kell sört ízlelni. A képen látható kortárs táncos fiatalember először elmagyarázta, milyen hőmérsékleten kell kóstolni a Guinness sört, majd megmutatta, milyen aromákat kell éreznünk benne. Bár a képen nem látszódik, a teremben négy féloszlop volt, amelyekből fehér füst szállt ki, és mindegyiknek más-más illata volt, ha fölé hajoltál (maláta, élesztő, komló és még valami, amire nem emlékszem). A következő teremben mindenki kapott egy kis adag sört, amelyet az előírt módon meg is ittunk. Akit érdekel, azt majd otthon megtanítom a technikára.

Talán ugyanezen az emeleten volt (vagy a következőn, már nem emlékszem) a reklámkiállítás. Itt van pár példa a korai reklámplakátokra. Hogy a tukán hogy jött a képbe, arról fogalmam sincs, de ez a jelkép azóta is megmaradt.

Ez az első reklám, amely valaha megjelent a Guinnessről.

Ez a rész nagyon jópofa volt. A különböző évtizedek tévéreklámjait nézhettük meg, ha az egyes tévék elé álltunk.

Ezután jött a sörcsapolós rész. A tökéletes Guinness csapolása hat lépésből áll, és körülbelül 2 percig tart (mondanom sem kell, ezt valószínűleg nem sok helyen tartják be).

Újabb csoportkép: mi és a tökéletesen kicsapolt sörünk (a baloldali srác is német volt, de azóta nem találkoztam vele).

Így váltam hát okleveles sörcsapolóvá. A sör amúgy finom volt, főleg miután megtanították nekünk, hogyan lehet a legjobban élvezni. Mindazonáltal sokkal jobban élveztem volna, ha aznap ettem volna valami a reggelin kívül is.

Ez itt a fent említett Gravity Bar belülről. Ez egy kerek helyiség üvegfalakkal, ahonnan gyakorlatilag be lehet látni az egész várost - ugyanis ez Dublin legmagasabb olyan pontja, ahova emberek is bemehetnek.

Lefelé menet benéztünk még az ajándékboltba is. Eltökélt szándékom volt, hogy beszerzek valami szuvenírt az otthoniaknak, de ezt inkább elnapoltam - itt még dublini viszonylatokban is túl drága volt minden. Azonban volt egy dolog, amit nem hagyhattam ott: a Guinness ízesítésű csoki. Vettem belőle két táblával egy barátomnak, meg egy táblával magamnak is, hogy azért én is tudjam, milyen. Meglepően finom volt. Tényleg érezni lehetett benne a sör ízét.

Ez volt hát a látogatásunk a Guinness Storehouse-ba. És ne feledjétek, gyerekek:

Az elmúlt hetekben sokat voltam vásárolni, főleg élelmiszert. Nehéz úgy ételt venni magadnak, ha napról napra tudsz csak élni, minimális helyen tárolhatod a megvett élelmiszert, és főzni is csak egy személyre tudsz. Mindazonáltal találtam néhány érdekességet, amit egyszerűen nem hagyhattam ott a polcokon.

After Eight krémpuding. Hát ilyet biztos fogok még venni. Van egy olyan érzésem, hogy édességekre sok pénzt fogok kiadni itt Írországban (na jó, azért igyekszem visszafogni magam - de az újdonságokat ki kell próbálni, nem?)

Mentás forrócsoki. Ezt még nem vettem meg, de eldöntöttem, hogy amint lesz lakásom, beruházok egy dobozzal. Szerdán vissza is megyek ebbe a boltba.

Hasonló finomságokról még fogok képeket készíteni. Meg persze az ír különlegességekről is, annak ellenére, hogy eddigi tapasztalataim alapján nincs sok. Igazán ír ételt még nem sikerült ennem, de feltett szándékom elmenni a közeljövőben egy tradicionális ír étterembe. Azt mondták nekem (és ezzel egyet is kell értenem), hogy ilyen éttermet valószínűleg Dublinon kívül fogok majd találni. Most, hogy hamarosan mindannyian berendezkedünk az albérleteinkben, lesz is rá bőven alkalmunk, hogy világot lássunk. Már be is fizettem egy csoportos kirándulásra Galwaybe. Ez egy háromnapos hétvégi kirándulás lesz, amely során megnézzük a várost, aaz Aran Islands-t és a Cliffs of Moher-t (ha nem baj, ezeket nem magyarosítanám). Erre azonban csak október közepén fog sor kerülni, szóval remélhetőleg előtte is sikerül szerveznünk valami túrát az országban.

Közérdekű közlemény még, hogy úgy döntöttem, hazautazom karácsonykor. Az Éva mindenképpen elutazik, és az Ágota is ilyesmin gondolkodik, én pedig nem akarom egyedül tölteni az ünnepeket. December 19-én hazarepülök, 27-én pedig vissza Dublinba. Ez persze még jó sokára lesz, de az ilyet előre el kell dönteni, mert a karácsonyi időszakban nagyon megtelnek a járatok - időben le kell foglalni a helyedet.

A bejegyzést egy kisebb felsorolással zárom, Érdekességek Dublinban címmel.

• Dublinban a legtöbb helyen külön csapból folyik a meleg és a hideg víz. Nem értem a logikát a dologban.
• Dublinban piros-sárga-zöld jelzőlámpa van a gyalogos átkelőknél is, nem csak az autóknak, ellenben az átlagos dublini járókelő nagy ívben tesz arra, hogy éppen milyen szín világít a lámpán. Ez többek között az oka annak, hogy miért ódzkodom a kerékpározástól a belvárosban.
• Dublinban a parkoknak is nyitvatartási idejük van. Ezt már feljebb említettem, de gondoltam, ide is leírom.
• Dublinban a legtöbb konnektornak be- és kikapcsológombja van.
• Dublinban a legtöbb boltban este 10 után nem adnak ki alkoholt, és a bárok éjfélkor bezárnak. Persze egy olyan városban, ahol a mértéktelen sörivás a kultúra része, ez érthető.
• Dublinban (legalábbis ahol eddig jártam) törvény szerint külön kukazsákba gyűjtik a műanyagot, újrahasznosítási célból. Ehhez ez speciális zsákot kell venni, és komoly büntetés jár érte, ha más anyagot (például jelentős mennyiségű ételmaradékot) találnak a műanyag között.

Mára ennyi. Időközben elkezdtem az iskolát is, a következő bejegyzésemben írok majd az órákról, valamint az új lakásról is. Addig is minden jót!