Első bejegyzésem Dublinból!
Örömmel jelentem, hogy épségben megérkeztem Írországba, sőt, egy napot már el is töltöttem itt. Nem volt könnyű első nap, de túl vagyok rajta, és most friss erővel vetem bele magam az elkövetkező hetekbe.
A repülőm magyar idő szerint 20 óra 5 perckor indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Két órával ezelőtt már ajánlott volt ott lennem, hogy a check-in-nél legyen elég időm (szép hosszú sor volt). Körülbelül 19 órakor könnyes búcsút vettem a családomtól, és Ágotáékkal elindultunk a vámvizsgálat felé. Az átvilágításnál tényleg mindenre odafigyeltek: külön tálcákba kellett rakni a laptopot, a folyadékokat, a táskát, a fémtartalmú ruhákat, sőt, utólag jutott eszembe, hogy az én zsebemben volt egy csomag rágó, azt is külön tartóba kellett raknom (ez utóbbit majdnem ott is felejtettem, de egy "rendkívül" barátságos reptéri munkás figyelmeztetett rá). Itt még várt ránk egy útlevél-/igazolványellenőrzés, majd bekerültünk a reptér szebbik részére, ami nagyjából olyan volt, mint a Westend, csak valamivel kisebb, és egészfal-ablakos kilátást nyújtott a felszállni készülő gépekre. Itt leültünk egy kicsit, majd elindultunk a kapunk felé (újabb igazolványellenőrzés), majd feszálltunk a gépre.
A gép minden szépítés nélkül rohadt tömött hely volt, szóval enyhén szólva kényelmetlen utat kellett végig ülnöm. A szerencsém (talán) az volt, hogy bár folyosó melletti ülést kaptam, az egy sorral előttem ablak mellett ülő hölgy megkérdezte, volna-e kedvem helyet cserélni vele. Mondtam, hogy persze. Bár így még annyira sem tudtam kinyújtóztatni a lábaimat, mint az előző helyen, legalább néha kinézhettem az ablakon, hogy bámuljam a tájat. A tájról tudni kell, hogy éjszaka kimondottan fekete és sötét, és relatíve keveset lehet látni rajta. A felszállás viszont élmény volt, nagyon tetszett. A leszállás is, de az már azért, mert az út végét jelentette.
A repülőn amúgy megpróbáltam készíteni pár képet, de ahogy azt a fentiekből leszűrhetitek, nem nagyon látszódik rajtuk semmi. Azért párat megmutatok nektek:
felszállás előtt...
... Budapest felszállás közben...
... és ez már Dublin. A többi képen tényleg abszolút semmi nem látszódik.
A dublini reptéren átestünk egy igazolványellenőrzésen (MEGINT), majd összeszedtük a csomagjainkat, és busszal elmentünk a városközpontig. Onnan egyedül elgyalogoltam a hostelbe, ami egyébként külön élmény volt. Dublinról tudni kell, hogy igen sűrű itt az éjszakai élet. A kb. tízperces úton alkalmam nyílt vizuálisan megtapasztalni a részegség mind a tíz fokát, a "Temple Bar előtt türelmetlenül állok sorba"-tól az "öntudatlanul hentergek az O'Connell Streeten a közeledő busz előtt"-ig. Már a hostel utcáján sétáltam, amikor két még viszonylag józan pasas jött szembe velem, sörrel a kezükben, és megkérdezték tőlem, hogy "Why don't you have a drink in your hands?" Ezt én magamban úgy fordítottam le, hogy "Welcome to Dublin".
A hostelben bejelentkeztem, üzentem az itthoniaknak és a barátoknak, hogy épségben megérkeztem, majd leadtam a nagyobbik csomagomat, és felmentem az első emeleti szobámba. Az utcai tapasztalatok után azt hittem, hogy egyedül leszek odafent, és majd félóránként felébredek a hajnalban részegen hazatántorgó fiataloktól. De nem így történt: mind a hét szobatársam ágyban volt már, páran gépeztek még, de egyébként abszolút csönd volt. a lehető leghalkabban behurcoltam a kisebbik bőröndömet, felhúztam az ágyneműt, átöltöztem, és lefeküdtem aludni.
Másnap reggel egy kisebb kontinentális reggeli után összetalálkoztam a nemzetközi bagázzsal, akikkel együtt szeretnénk lakást keresni. Fanf és Timothée franciák, Carlos spanyol, Michelle pedig dán volt. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a gimnáziumi németkönyvemben lettem volna képregényszereplő. A találkozási helyünk az O'Connell Street egyik műemléke volt, a Spire, amely gyakorlatilag egy haralmas tű, amely az ég felé mutat. Az tetszik ebben a műemlékben, hogy messziről is jól látható, így szinte bárhonnan könnyű elnavigálni a városközpontba.
Együtt megnéztünk egy lakást, amely kényelmesnek tűnt, de nagyon messze volt a városközponttól, ahol az iskoláink vannak. Ezután elmentünk (immáron Michelle nélkül) egy sörözőbe, a Hard Rock Caféba, ahol megittam első ír Guinness sörömet:
Igen, csak fél pintet ittam. Alig múlt el dél, nem akartam rögtön jó hangulatba kerülni. Egyébként pedig annyira nem ízlett.
A sörözőbe többek között azért mentünk, mert volt wifi, és így megleshettünk még néhány potenciális albérletet az interneten. Ezután mindenki hazament a saját szállására, ahol elkezdtük felhívogatni a megbeszélt helyeket. Ehhez nekem előbb ír kártyát kellett vennem a mobilomba, úgyhogy elzarándokoltam egy közeli Vodafone üzlethez. Visszatérve aztán felhívtam pár helyet, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon nehéz dolgom lesz az albérletkereséssel. Ugyanaz a séma, mint Budapesten: ami közel van, az drága, ami távol van, az meg távol van. A jó albérletek nagyon gyorsan elkelnek, a hirdetők pedig természetesen nem veszik le a hirdetésüket az internetről. Itt eljutottam oda, hogy meglehetősen reménytelennek éreztem a helyzetemet.
Ezen a ponton szeretnék tippet adni minden jövőbeli Erasmus utazónak - ha mélypontra kerülsz, beszélgess egy kicsit az otthoniakkal. Sokat segít. De tényleg.
Úgy döntöttel, hogy bár még fogok keresgélni egy kicsit Fanfékkal, de emellett elkezdek egy másik területen is kutatgatni: olyan helyeken, ahol szobatársat keresnek. Úgy vettem észre, hogy ezek jóval olcsóbbak, mint az üres albérletek, ráadásul egy összeszokott társasággal költöznék össze, akik valamennyire már belakták a lakásukat. Regisztráltam egy ilyen hirdetésekkel üzletelő oldalon, és elkezdtem írogatni a hirdetőknek.
Este elmentem a közeli Tescoba vacsorát venni. A pékáruknál találtam valamit, amit nem hagyhattam ott:
Ismerős? A Once Upon A Time-ban ilyet sütött a gonosz királynő a mérgezett almából. Gondoltam, ha nem mérgez meg, akkor akár még az egész írországi utat is túlélhetem.
Ha lesz fejlemény, majd írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése