Rendező: Sir Erasmus Mundus
Forgatókönyvet írta: a Jóisten se tudja ki
A főszerepben: Ring Bence
Mellékszerepben: bárki, aki idő közben csatlakozik; majd improvizálunk.
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez az exkluzív egy alkalommal bemutatott vígjáték/dráma/kalandregény kompozíció összesen tíz hónapnyi anyagot dolgoz fel real-time struktúrában. Tessék nyugodtan kifáradni közben toalettre. Ígérem, nem lesznek mérgesek a színészek.
Kevésbé prózai hangot felvéve... kezdjünk is neki.
Történetünk egy esős délutánon kezdődik 2012. április 2-án, amikor - ha szabad megjegyeznem, nem kevés telefonálgatás és a budapesti rokonság segítségének bevonása után - megtudtam, hogy megnyertem az Erasmus pályázatot a Dublin Institute of Technologyba, Írországba. A dologban az volt a mulatságos, hogy egy órát ültem a BGF számítógépeinél, vadul frissítgetve a "pályázati eredmények" menüpontot, de mind hiába. Délután egy órakor elindultam, hogy elérjem a vonatomat (Tatán lakom), majd itthon kaptam a hírt, hogy időközben kiírták az eredményeket, de nem a honlapra, hanem az Erasmus iroda hirdetőtáblájára. Telefonon persze nem voltak hajlandók közölni velem az eredményt, rövidtávon senkit nem értem el a suliban, ezért a nővéremet kértem meg rá, hogy nézze meg nekem az eredményt.
Ami még ennél is mulatságosabb, az az, hogy Dublint csak a második helyen jelöltem meg. Az első a spanyolországi Huelva volt, ahova nem hogy engem, de senki mást se vettek fel. Ez furcsa volt. Holnap kiderítem, mi történt.
Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy Írországba megyek. Bár sajnálom, hogy az oktatáson kívül nem lesz alkalmam a spanyol nyelvet gyakorolni, de így legalább magabiztosabban vághatok neki az útnak, angolul ugyanis felsőfokon tudok beszélni, spanyolul pedig... hát, sehogy. Társalgási nyelven legalább is egyáltalán nem.
Hogy miért kezdtem el ilyen hamar ezt a blogot? Először is azért, mert már napok óta viszkettek az ujjaim, hogy mindezt leírhassam, úgyhogy megvakartam őket a billentyűzeten. Másodszor azért, mert szeretnék totális beszámolót adni az Erasmus élményemről, a kezdetektől fogva (a jelentkezési procedúrát itt elhagyom, abban nem volt semmi érdekfeszítő).
Tehát lássuk csak. Hogyan tovább? A leghalványabb sejtésem sincs. Ma tudtam meg az eredményeket, elújságoltam a legtöbb közeli ismerősömnek, rokonomnak, barátomnak, mással még nem foglalkoztam. Írtam egy e-mailt egy nagyon kedves korábbi erasmusosnak, aki el tud látni némi hasznos információval. Jelenleg ennyi. Biztos lesz majd valami részletesebb tájékoztatás is, és az egyetemtől is meg kell majd kapnom a választható tárgyak listáját.
Egyébiránt ma kiraboltam egy könyvesboltot. Az elmúlt héten végiglátogattam majdnem az összes általam ismert idegen nyelvű könyvesboltot Budapesten, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindenhonnan eltűntek az Agatha Christie könyvek. Viszont a hétvégén rátaláltam a Libra Caféra a Kölcsey utcában, ahol (egyelőre) szép választék van belőlük, ráadásul BGF-es hallgatóként 20% kedvezményt is kapok. Le is adtam egy előrendelést, majd megvettem három könyvet, hogy legyen tartalékba:
Three Act Tragedy (most ezt olvasom)
The Labours of Hercules
Elephants Can Remember
Egyes emberek drogoznak, mások cigit vesznek, megint mások elbulizzák a pénzüket. Én detektívregényeket veszek rajta. Ez egy megbocsátható bűn.
Mára viszont vége a mesedélutánnak, mert még van egy kis elintéznivalóm.
Fények ki, zene elhalkul, függönyt fel.
Kérem, élvezzék a műsort.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése